Hozzávalók: (4-6 személy
részére): 35 dkg rizs, 6 evőkanál olaj, 3-4 vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 3
szem paradicsom, 20 dkg megtisztított zöldborsó, 2 cső zöldpaprika, 5 dkg húsos
füstölt szalonna, néhány karika lángolt kolbász, 1 citrom, 2 kemény tojás, egy
kevés őrölt kakukkfű, porított sáfrány, pirospaprika, 1 evőkanál finomra vágott
zöldpetrezselyem, 1-1 kávéskanál törött bors és só.
Kis serpenyőben, 2 evőkanál
olajban néhány percig pároljuk a magházától megtisztított és vékonyra metélt
zöldpaprikát, majd a lángolt kolbásszal átforrósítjuk, és félretesszük. Nagyobb
lábasban (lehetőleg vaslábas legyen) felforrósítjuk a maradék olajat.
Világosbarnára pároljuk benne a vékony hasábokra metélt füstölt szalonnát, majd
az apróra szeletelt vöröshagymát és a zúzott fokhagymát, végül a negyedekre
vágott paradicsomot. Ízesítjük zöldpetrezselyemmel, kakukkfűvel és bőségesen
törött borssal. Erős tűzön összefőzzük. Ezután beszórjuk sáfránnyal, és
megsózzuk. Összeforgatjuk a rizzsel, leöntjük 1 l fövő vízzel, és lefödve,
nagyon meleg sütőben forráspontig sütjük. Ekkor tetejére tesszük a már
megpárolt kolbászos zöldpaprikát, a zöldborsót, és behintjük pirospaprikával.
Fedő nélkül, a sütő aljára téve a vaslábast, közepes lángon 25-30 percig
sütjük. Se sütés közben, se utána ne keverjük meg a paellát! A vaslábast a
sütőből kivéve konyharuhával vagy alufóliával letakarjuk, és 10 percig
pihentetjük. Citrom- és keménytojás-karikákkal díszítve a vaslábasban tesszük
asztalra.